Hungary

Igazgatási- és Magatartási Vezérelvek

Bevezetés

A jelenlegi gyorsan változó üzleti környezet a vállalatokkal szemben magasabb szintű etikai gondolkodást és szociális felelősségtudatot követel. Ez azt jelenti, hogy minden egyes egyénnek nem csupán a közrendet kell megtartania, hanem jóhiszeműen kell viselkednie, mint nemcsak a vállalat, hanem a társadalom értékes tagja, a Társasági Filozófiát is szem előtt tartva, őszintén követve a tőle is megkívánt érték ítélőképességet és etikai mintát. Annak érdekében, hogy felvegyük a versenyt a változó környezettel, 1997 októberében megalkottuk „Társasági Filozófiánkat”, hogy sarokköve legyen a vállalati menedzsmentnek. Egy vállalatnak üzleti tevékenységei során mindig jó kapcsolatot kell fenntartani a különböző érdekeltekkel, mint például a vevőkkel, részvényesekkel, üzleti partnerekkel, alkalmazottakkal.

Továbbá, a vállalatokkal szemben támasztott követelmény, hogy olyan Társasági Szabályozási Rendszert építsenek ki, amely globális értelemben is elfogadható. Létrehoztuk az „Együttműködési Programot”, annak érdekében, hogy „Társasági Filozófiánkat”, amely már régóta tevékenységünk alapvető koncepciója, átültethessük a gyakorlatba. Ezzel egyidejűleg, felvázoltuk Igazgatási- és Magatartási Vezérelveinket (továbbiakban: „a Vezérelvek”), mint előírást a programunk tényleges véghezviteléhez, amely alapját képezi társadalmi felelősségvállalásunknak és társasági etikánknak.

2003. július 01.

1. Általános Szabályok

1) Társadalmi Kritériumok Figyelembe Vétele

Nemcsak a törvényeket, szabályokat és szabályozásokat kell vizsgálnunk, de tiszteletben kell tartanunk a társadalom által elfogadott kritériumokat is, és tisztességes üzleti érzékkel kell igazgatnunk és viselkednünk.

2. Kapcsolat a Társadalommal

1) Társadalmi Közreműködés

Egy társaság tagjaként, aktívan részt kell vennünk olyan tevékenységekben, melyek segítik a társadalom fellendítését, és hozzájárulnak a jóléthez és a fejlesztésekhez.

2) Az Üzleti Élethez Kapcsolódó Törvények, Szabályok és Szabályozások Figyelembe Vétele

Be kell tartanunk és vizsgálnunk kell a termékeinkhez és szolgáltatásainkhoz kapcsolódó törvényeket.

3) Általános- és Politikai Hozzájárulásokkal és Adományokkal Kapcsolatos Törvények és Szabályozások Figyelembe Vétele

Amikor politikai vagy más jellegű hozzájárulásokat vagy adományokat teszünk különböző szervezetek javára, figyelembe kell vennünk az olyan törvényeket és szabályozásokat, mint például a Közhivatali Választási Törvény és a Politikai Alapokat Szabályozó Törvény.

4) Antiszociális nézeteket valló- és tevékenységet folytató Csoportokkal és Szervezetekkel történő kapcsolat beszüntetése

Határozottan kell fellépnünk az antiszociális nézeteket valló- és tevékenységet folytató csoportokkal és szervezetekkel szemben, és mindenféle kapcsolatot el kell kerülnünk velük.

5) A Környezet Védelme és Megőrzése

A környezettel történő stabil (egészséges) kapcsolattartás érdekében, mindenkor tudatában kell lennünk a környezetvédelem és -megőrzés fontosságának a vállalati kutatás, fejlesztés, termelés, eladás és termékeink leszállítása során. Környezetbarát termelési tevékenységet kell folytatnunk, eleget téve a környezettel kapcsolatos megállapodások, törvények, és szabályozások előírásainak.

3. Kapcsolat a Vevőkkel, Üzleti Partnerekkel és Versenytársakkal

1) Őszinte Bánásmód a Vevőkkel

Mindenkor őszintén kell viselkednünk a vevőkkel történő üzletkötések során, megelégedést és örömöt biztosítva számukra magas színvonalú termékeinkkel és szolgáltatásainkkal.

2) Biztonságos Termékek Ajánlása

Mindenkor tudatában kell lennünk termékeink természetének és a biztonsági követelményeknek, figyelemmel kell kísérnünk a termékbiztonsági szabványokkal kapcsolatos törvényeket és szabályozásokat, tökéletesen megértve őket, és törekedve arra, hogy magasabb biztonsági színvonalú termékeket gyártsunk.

3) Monopólium Ellenes Törvény Vizsgálata

Semmilyen körülmények között nem szeghetjük meg a Monopólium Ellenes Törvényt, úgy, hogy kartellekbe tömörülünk, illegális értekezleteket szervezünk, viszonteladási árakat kényszerítünk ki, vagy visszaélünk előnyösebb üzleti pozíciónkkal. Tisztességes és szabadkereskedelmi versenyt kell folytatnunk.

4) Megfelelő Bánásmód a Beszállítókkal és az Alvállalkozókat Védő Törvények Figyelemmel Kísérése

Mindenkor nyíltan és tisztességesen kell tárgyalnunk a beszállítóinkkal, józan és őszinte módon.

5) Tisztességtelen Verseny Elkerülése

Semmilyen körülmények között nem juthatunk hozzá törvénytelenül más vállalatok üzleti titkaihoz, és nem kezelhetjük azokat hűtlenül.

6) A Vendéglátások és Ajándékok Ésszerű Korlátainak Vizsgálata

A társadalom által ésszerűnek tartott határok felett ne vendégeljük - illetve ne ajándékozzuk meg vásárlóinkat, üzleti partnereinket, illetve ne fogadjuk el a fenti határokon túli vendéglátásokat, ajándékokat.

7) Mértéktartó Kapcsolattartás a Közszolgálati Alkalmazottakkal

Ne eszközöljünk törvény által tiltott vendéglátásokat és/vagy ajándékokat kormányügynökök, közszolgálati alkalmazottak vagy a helyi közszervezetek hivatalnokai részére, akár hazaiak, akár külföldiek.

8) A Megfelelő Hirdetések Igazolása

Mindenkor tárgyilagos és helyénvaló kifejezéseket kell alkalmazni a hirdetésekben, és tényekre alapozva igazolnunk kell azok alkalmasságát.

4. Kapcsolat a Részvényesekkel és Befektetőkkel

1) A Menedzsment/Vezetési Információk Felfedése

Fel kell fedni a működésünkkel és pénzügyi helyzetünkkel kapcsolatos menedzsment/vezetési információkat a részvényesek és befektetők felé, pontos és aktuális formában. Világosan és pontosan közvetítenünk kell feléjük Társasági Filozófiánkat és Menedzsment Politikánkat. Őszintén meg kell hallgatnunk visszajelzéseiket és kritikáikat a fentiekkel szemben.

2) A Bennfentes Tranzakciók Tilalma

Amikor belső, titkos információk birtokába jutunk akár saját vállalatunkkal, akár leányvállalatunkkal, vagy kereskedelmi partnereinkkel kapcsolatban, soha sem tehetünk biztonsági lépéseket a szóban forgó vállalat ellen, mielőtt a bizalmas információk hivatalosan is köztudottá nem vállnak.

Vissza az oldal tetejére