A Clarion osztja azt a nézetet, mely szerint a megfelelés alapvető fontosságú egy vállalat számára ahhoz, hogy társadalmi felelősségét fel tudja vállalni. A 2003-as pénzügyi évtől az egész Csoport aktívan részt vett azokban a tevékenységekben, amelyek a következőképp megfogalmazott kötelezettségvállaláshoz kapcsolódtak: „A Clarionnak a vállalati etikát egy megfelelési programra kell alapoznia, melynek tengelyében a Vállalat filozófiája áll.” Megfelelésmenedzsment-rendszerünk továbberősítéséhez az egész Csoportra kiterjesztjük az Ügyviteli és viselkedési irányelvekre alapozott megfelelési programunkat, és igyekszünk megvalósítani a vállalatvezetés integritását és átláthatóságát.
A megfelelésmenedzsment-kezdeményezéseket a 2003-as pénzügyi évtől – az „Ügyviteli és viselkedési irányelvek”, valamint a bevezető fázisban nagy szerephez jutó gyakorlati megvalósítási keretrendszer kidolgozásával – a belföldi és a külföldi fiókvállalatokra és tagvállalatokra is alkalmaztuk. A 2005-ös pénzügyi évben lezajlott tevékenységek között találjuk a továbbképzést és tréninget a vezető szintű személyzet részére, más vállalatok esettanulmányaival, valamint az új törvényekkel és rendeletekkel, például a személyes adatok védelmére vonatkozó törvénnyel foglalkozó előadásokkal. Ezeknek részét képezték az osztályok közti eszmecserék, valamint az alkalmazottak megfeleléssel kapcsolatos tájékozottságának felmérései is.
További erőfeszítéseket teszünk a megfelelésmenedzsment és az adatbiztonság egyidejű auditálásával, valamint az összes osztály szintjén végrehajtott prioritási műveletek révén, a megfeleléssel kapcsolatos kockázatok csökkentése érdekében. Ennek alapját a vonatkozó törvényekhez és rendeletekhez kapcsolódó kockázatértékelő táblázat jelenti. E célból a PDCA-ciklus módszerét* alkalmazzuk.
* A PDCA-ciklus módszere – Tervezés, Megvalósítás, Ellenőrzés, Intézkedés (Plan, Do, Check, Act)
Ez a műveletek javítására szolgáló ismétlődő folyamat; először tervet kell készíteni (Tervkészítés – Plan), melyet ezután kivitelezni kell (Megvalósítás – Do), ezt követően értékelni kell az eredményeket (Ellenőrzés – Check), és a javítások érdekében további műveleteket kell végrehajtani (Intézkedés – Act).
A Clarion 2003 júliusában létrehozta a Megfelelési Bizottságot, melynek elnöke a Vállalat elnöke, és ugyanekkor elkészítette az „Ügyviteli és viselkedési irányelvek” tervezetét. Rendszeres találkozókat tartunk, melyeken a titkári funkciókat a Társadalmi Felelősségvállalás Előmozdításának Irodája (korábban: Megfelelés-Előmozdítási Iroda) tölti be. Ezeken az üléseken beszámolók készülnek az egyes osztályok megfelelési tevékenységeiről, és a résztvevők véleményt cserélnek a megfeleléssel kapcsolatos kérdésekről. Ezenkívül kapcsolattartó találkozókat is szerveznek a Csoporthoz tartozó vállalatokkal.
Az összes alkalmazott tájékoztatást kap az Ügyviteli és viselkedési irányelvekről az intraneten keresztül, továbbá az elvek a vállalaton kívül is közzé vannak téve a Kezdőlapon. Ezenkívül az elvek kártyára is ki vannak nyomtatva, melyeket az alkalmazottak maguknál tudnak tartani.